A Pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola mélyépítő szakát végeztem el 1980-ban.
Első munkahelyem a gödöllői KKMV volt. Először művezetőként, majd építésvezetőként dolgoztam. Nógrád megye nyugati részének vízellátását építettük ki. Ezen belül 102 parti szűrésű kutat létesítettünk a hozzá tartozó infrastruktúrával, Dejtáron egy 15.000 m3/d kapacitású víztisztító telepet alakítottunk ki, 32 település vízhálózatát építettük meg víztározókkal és a hozzá tartozó távvezetékekkel.
Itt művezetői teendőket láttam el.
Ezt követően - ugyanazon cégnél - Budapestre kerültem, ahol a kispesti lakótelepen víziközműveket (víz-, szennyvíz-, gázvezetékeket), valamint utakat építettünk.
Itt már építésvezetőként dolgoztam.

1985-ben a Tiszaföldvári ÉVASZ-hoz kerültem, mert Budapesten megszűnt a munkásszálló, ahol, laktam. Itt is építésvezető voltam és többnyire épületeket újítottunk fel üzemelés alatt (például több postahivatalt).
Nem taxative való felsorolása: postahivatalok felújítása Szolnok, Tiszaföldvár, Jászladány. A Kunszentmártoni új építésű volt. Kőolajkutató Vállalat (Szolnok) irodáinak és raktárainak felújítása, a Karcagi kórház felújítása, stb.

1986 tavaszán a feleségemhez költöztem Nyíregyházára, ahol a SZÁÉV-nél kaptam munkát. Feladatom volt a húskombinát felújítása a hozzá kapcsolódó kétszintes, 1500 m2-es új csarnok építése. Ezt követően én lettem volna a megalakuló mélyépítő részleg vezetője, de időközben az ősz folyamán Dunántúlra, Simontornyára költöztünk.

A helyi Költségvetési Üzem-nél lettem műszaki vezető. Itt a 6 év alatt több építőipari jellegű munkát végeztünk, ennek felsorolásától eltekintek. Az üzem végezte a település kommunális feladatait így: tanácsi lakások kezelése, utak karbantartása (kátyúzás, táblázás), zöldfelületek fenntartása, téli hóeltakarítás és síkosságmentesítés.

1992-ben a helyi polgármesteri hivatalban kaptam állást, mint építéshatósági és műszaki ügyintéző. A hatósági engedélyeken túl a városüzemeltetési feladatok és az önkormányzati beruházások szervezése is a munkaköröm lett.



Egyéb, munkához, munkakörhöz köthető egyéb tevékenységek:


1980-ban a diplomamunkámmal országos harmadik helyezést értem el, ennek következtében ÉTE tagságot kaptam. 1986-ban kiváltottam a tervezői jogosultságomat. Jelenleg is tagja vagyok a mérnöki kamarának, 3 tervezői jogosultságom van (vízi- és közlekedési létesítmények, geotechnika). Szerepelek a felelőm műszaki vezetői és műszaki ellenőri névjegyzékben magasépítő és mélyépítő (víz, közlekedés) területen egyaránt. ECDL vizsgám van 4 modulból. Több OKJ-és végzettségem van, így: számítógép-kezelő, ingatlanközvetítő-értékbecslő, magasépítő műszaki ellenőr. Elvégeztem a FIDIC mérnöki tanfolyamot a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mérnöktovábbképző Intézeténél.

Van még alapfokú munkavédelmi tanfolyamom (minden cégtől, ahol dolgoztam, valamint az ÉGSZI-től),
művezetői továbbképzési tanfolyamom,
lakóházfenntartási árképzői végzettségem.

1994-től idén tavaszig a helyi Sió Víz Kft-nél (ez a cég üzemelteti az önkormányzat víziközműveit) dolgoztam másodállásban, mint az üzemeltetésért felelős személy. 2009. január elejétől az önkormányzat 100%-os tulajdonában lévő Simontornyai Városüzemeltetési Kft-nek lettem az ügyvezetője szintén másodállásban. Ez a cég üzemelteti a település szennyvíztelepét. Augusztus óta már nem én vagyok az ügyvezető, de az állásom megmaradt, mint itt is az üzemeltetésért felelős személy.

Alvállalkozásban 2004 óta értékbecslést végzek a PYLON Kft-nek (Siklós) évi 30-50 db mennyiségben. 2008. ősze óta a kapott munka mennyisége erősen visszaesett. Több esetben magánszemélyeknek, illetve felszámolóknak is végeztem értékbecslét, de ezek mennyisége elhanyagolható volt a banki megbízáshoz képest. Felvételemet kértem Képesített Ingatlanvagyon-Értékelők Országos Szövetségébe.

Jelenleg folyamatban van az igazságügyi szakértői névjegyzékbe való felvételem.

2005-ben előadó voltam a Fedezet Kft. építésügyi igazgatási területen dolgozók részére rendezett országos konferenciáján. Évente több alkalommal publikálok a település havonta megjelenő újságjában (Simontornyai Hírek, szerkesztő: Varga László).



Egyéb, munkakörhöz nem kapcsolódó helyi jelentőségű tevékenységek, végzettségek, tagságok:


Alapfokú sportvezetői végzettség (a TF-en végeztem),
Tagja vagyok a TIT-nek,
Tagja vagyok a Budapesti Bonsai Egyesületnek,
Pártoló tagja vagyok a Vasas sportegyesületnek.
Titkára vagyok a helyi Gazdakörnek,
Jegyzője vagyok az önkéntes tűzoltó egyesületnek,
Vezetője vagyok a helyi Bélyeggyűjtő Körnek.


Iskolai végzettségeket és jogosultságokat igazoló dokumentumok adatai:


Mérnöki diploma
Pécsi Pollack Mihály Művészaki Főiskola
Pécs, Boszorkány u.2. 47/1980 1980. július 2.

Tervezői jogosultság
Tolna Megyei Mérnöki Kamara
Szekszárd, Arany J. u. 17-21 85/2009 2009. június 2.

Magasépítői műszaki ellenőr
Tolna Megyei Mérnöki Kamara
Szekszárd, Arany J. u. 17-21 84/2009 2010. június 2.

Közelekedési műszaki ellenőr
Tolna Megyei Mérnöki Kamara
Szekszárd, Arany J. u. 17-21 104/2007 2007. június 13.

Vízigazdálkodási műszaki ellenőr
Tolna Megyei Mérnöki Kamara
Szekszárd, Arany J. u. 17-21 105/2007 2007. június 13.

Magasépítő felelős műszaki vezető
Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal
Szekszárd, Szt. István tér 11-13 3/1264-1/2006 2006. október 4.

Vízigazdálkodási felelős műszaki vezető
Tolna Megyei Mérnöki Kamara
Szekszárd, Arany J. u. 17-21 107/2007 2007. június 13.

Közlekedési felelős műszaki vezető
Tolna Megyei Mérnöki Kamara
Szekszárd, Arany J. u. 17-21 106/2007 2007. június 13.

Ingatlanközvetítő
Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Szekszárd, Béla tér 1. 1.3631/2006 2006. május 30.

Építési műszaki ellenőr oklevél (OKJ)
Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar
Pécs, Bozorkány u. 2. É/147/2009 2009. február 2.

Számítógép-kezelő (OKJ)
Pécsi Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ
Pécs 186/17/2003/H-133 2003. május 12.

Ingatlanközvetítő (OKJ)
Székesfehérvári Regionális Képző Központ
Székesfehérvár 0081/17/2005 2005. június 9.



Kamarai tagsági és ingatlanközvetítői engedélyekhez kapcsolódó
személyre szabott számok:



Geotecnikai tervezés
GT korlátozott 17-0455 2014. június 2.

Vízgazdálkodási tervezés
VZ korlátozott 17-0455 2014. június 2.

Közlekedési tervezés
KÉ korlátozott 17-0455 2014. június 2.

Magasépítő műszaki ellenőr
ME-É-I. 17-5395 2014. június 13.

Vízgazdálkodási műszaki ellenőr
ME-VZ/I.-17-5395 2014. június 13.

Közlekedési műszaki ellenőr
ME-KÉ/I.-17-5395 2014. június 13.

Magaséptő felelős műszaki vezető
FVM-Épületek A-17-099 2011. október 4.

Vízgazdálkodási felelős műszaki vezető
MV-VZ/A-17-5395 2012. június 13.

Közlekedési felelős műszaki vezető
MV KÉ/A-17-5395 2012. június 13.

Ingatlanközvetítő 204. korlátlan
Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 16/2012.


Nagy Károly